Az Egyesült Államok szerint Észak-Korea áll a Sony Pictures elleni november végi hackertámadás mögött, amelynek elkövetői nyilvánosságra hozták a filmstúdió számítógépes rendszeréből kinyert adatokat, és azzal fenyegetőztek, hogy erőszakos támadást hajtanak végre mozik ellen, ha a stúdió bemutatja az ominózus vígjátékot. A Sony végül meghátrált, és lemondta a The Interview (Az interjú) karácsonyra tervezett premierjét. Barack Obama amerikai elnök múlt pénteken hibának nevezte a filmstúdió lépését.
Észak-Korea tagadja, hogy bármiféle szerepet játszott volna a hackertámadásban, ugyanakkor "jogos cselekedetnek" minősítette a történteket.
Sokakat meglepett, hogy a phenjani rezsim kész volt egy ilyen jelentős - és minden bizonnyal súlyos következményekkel járó - támadásra egy hollywoodi vígjáték miatt. Egyes értékelések szerint Észak-Korea azért is vehette véresen komolyan a filmet, mert a műfaj kulcsfontosságú propagandaeszköz az ország határain belül.
Miközben az amerikai filmipart óriási hollywoodi magánvállalatok irányítják, az elszigetelt kommunista országban a mozgóképek gyártása a kormány teljes mértékű kontrollja alatt áll. Észak-Korea az 1950-es években kezdte el kiépíteni filmiparát, és ezt teljes egészében ama propagandagépezet részének tekintette, amely a jelenlegi vezető nagyapját, a kommunista dinasztiát megalapító Kim Ir Szent dicsőítette. Észak-Korea akkori vezetője úgy vélte, hogy a mozifilmek "a tömegek okításának legfőbb eszközei".
Azóta az észak-koreai filmkészítők szélesítették a repertoárjukat, és számos tudományos-fantasztikus film, romantikus komédia és akciófilm került ki kezeik közül, legtöbbjüknek mégis csupán annyi a feladatuk, hogy ellenséges érzéseket keltsenek a nagyközönségben Dél-Korea és az Egyesült Államok iránt, és a gonosz külföldi imperialisták ellenében félelmet nem ismerő bástyaként fessék le a Kim-családot.
Az észak-koreai filmekben a kezdetektől fogva ellenségekként, gonosztevőkként és sötét alakokként jelenítették meg az amerikai karaktereket, akiket néha kisminkelt észak-koreaiak, időnként azonban "igazi", az 1960-as években a kommunista országba átszökött amerikai katonák alakítottak. A Névtelen hősök című húszrészes, 1979 és 1981 között felvett sorozatban négy ilyen amerikai állampolgár tűnt fel ördögi kapitalistaként vagy katonatisztkén.
A kommunista ország filmgyártási technológiája a dél-koreai filmiparhoz képest rendkívül lassan fejlődött. Elszigeteltsége miatt az észak-koreai filmkészítők például ritkán dolgozhatnak együtt külföldi művészekkel. Kivételnek számított a Kim elvtárs repülni tanul című, 2012-ben nyugati országokkal koprodukcióban készített romantikus komédia, amelyben egy fiatal szénbányásznő cirkuszi artistának áll.
Észak-Koreában mindenesetre az 1980-as évek számítottak a filmkészítés virágkorának. Kim Dzsong Il, a jelenlegi vezető néhai apja a filmek lelkes rajongója volt, és nagylelkűen támogatta a rendezőket. Emiatt fanyalogva állapította meg, hogy milyen silány minőségű műveket vetítenek az észak-koreai mozikban. Az áldatlan állapot megszüntetésére elrendelte a híres dél-koreai rendező, Sin Szang Ok és felesége, az ismert színésznőnek számító Csve Un Hi elrablását. A párt 1978-ban hurcolták Észak-Koreába, és csak közel egy évtizeddel később, 1986-ban, egy bécsi üzleti út során sikerült megszökniük. Ezután mindketten politikai menedékjogot kaptak az Egyesült Államokban. Sin Szang Ok az egyetlen olyan filmrendező, aki a Koreai-félsziget mindkét oldalán dolgozott.
Az észak-koreai közönséget elkápráztatták a dél-koreai művész szórakoztató filmjei, egyebek mellett az 1984-ben bemutatott Love, love, my love című romantikus komédia, amelyben először csókolózott egy szerelmespár az észak-koreai filmvásznon, és az ugyanabban az évben elkészült Szökevény című akciófilm, melynek egyik jelenetében felrobbantanak egy száguldó vonatot.
A rendező japán műszaki szakemberek segítségével elkészítette az ikonikus Godzilla-sorozat észak-koreai másolatát is, a Pulgasari című sci-fit, amely éppoly csiszolatlan, mint elődjei. Az első jelenetekben a színész kitömött szörnyruhában kacsázik a háttér előtt, s a mű a későbbiekben az észak-koreai szocialista ideológia dicshimnuszába csap át. A két Korea közötti közeledés jegyében Szöulban is bemutatták a filmet, amely végül hatalmas bukás lett a modern, divathullámokat követő Dél-Koreában.
Ezzel szemben jelentések szerint az országba illegálisan becsempészett modern dél-koreai filmek és tévésorozatok rendkívüli népszerűségnek örvendenek Észak-Koreában, és nagy értéket képviselnek a feketepiacon.